Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Arszen Avakov ukrán belügyminiszter annyira elégedett az Ukrán Nemzeti Gárdával, hogy máris létrehozná a gárda második zászlóalját, és arról beszélt, hogy a Nemzeti Gárda képezheti majd a belügyi fegyveres erők alapját.
Az Ukrán Nemzeti Gárda (NGU) harcosai gyakorlatilag megtisztították a kelet-ukrajnai Szlovjanszkot a fegyveresektől – jelentette be pénteken Sztepan Poltorak altábornagy, az NGU parancsnoka. Az ukrán belügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatában Poltorak közölte: az NGU Szlovjanszkban tartózkodó tagjai készen állnak arra, hogy végrehajtsák azokat a harci feladatokat, amelyeket a hatóságok vagy a körülmények állítanak eléjük. A terrorellenes műveletet az NGU minden veszteség nélkül hajtotta végre, és sebesülés sem történt – tette hozzá. A parancsnok szerint az NGU harcosai szakszerűen végrehajtott akciójukkal gyakorlatilag megtisztították Szlovjanszkot a „terroristáktól”, akik közül sokan jól ki voltak képezve.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter is elismerően nyilatkozott az NGU alakulatainak a szlovjanszki terrorellenes műveletben játszott szerepéről. A tárca honlapján megjelent nyilatkozata szerint a kelet-ukrajnai városban végrehajtott akcióban az NGU Kijev környékén kiképzett első tartalék zászlóalja nagyon hatékonynak és szakmailag felkészültnek bizonyult. „Úgy gondolom, létre kell hoznunk a második zászlóaljat is, és a Nemzeti Gárda fogja képezni a belügyi fegyveres erők alapját” – mondta Avakov.
Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál közlése szerint a kelet-ukrajnai terrorellenes műveletet irányító törzs ultimátumot adott a szlovjanszki fegyveres csoportoknak, hogy adják át a hatóságoknak az összes túszt, akit törvénytelenül tartanak fogva a városban. A híroldal idézte Anton Herascsenkót, a belügyminiszter tanácsadóját, aki elmondta: amennyiben a „terroristák” nem adják át a túszaikat, a nyomozó hatóság és az ügyészség a maximális büntetési tételek kiszabását fogja kérni a bíróságoktól a fegyveres csoportok vezetőire, s semmilyen enyhítő körülményt sem fognak figyelembe venni.
A törzs egyúttal azt javasolja a fegyveres csoportok egyszerű tagjainak, hogy adják meg magukat a terrorellenes erőknek, és adják át nekik a törvénytelenül szerzett fegyvereiket. Ha önként megadják magukat, és nem követtek el súlyos vagy különösen súlyos bűncselekményt, akkor a hatóságok szavatolják a biztonságukat és közbenjárnak érdekükben a nyomozó hatóságnál és az ügyészségnél. A törzs javaslata szerint az önkéntes megadást a fegyvereseknek fehér homlokpánttal és fegyverük csövének felfelé való tartásával kell jelezniük.
Az ukrán belügyminisztérium jelentése szerint a Szlovjanszkba vezető összes utat lezárták, és a város teljesen körbe van zárva.
Frissítés
Mégis voltak veszteségek a szlovjanszki akciók során. Az oroszpárti fegyveresek ugyanis lelőttek két helikoptert, amelynek következtében két ember meghalt. (CNN)